Három nő, három sors – ők már a hobbijukból élnek

Szövegírás, tartalommarketing - GN kommunikáció

A kézművességet évezredek óta ismeri és használja az emberiség. Ma is több millió nő készíti el a saját maga ihlette ékszert, bútort, használati tárgyat, játékot vagy képzőművészeti alkotást. Számos magyar nő kezd el munkája mellett vagy főállásban a hobbijának élni és sokan közülük ma már pénzt is keresnek ezzel. Bemutatok három csodás hölgyet, akik története másokat is inspirálhat.

Szonját az autóban ülve szólította meg a belső hang

Négy gyermek édesanyjaként ma már napi hat-nyolc órát tölt a műhelyében Szonja. Két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kiszáll a mókuskerékből. Egy cég ügyvezető asszisztenseként egész nap a telefonon és a laptopján csüngött, sokszor a hétvégék is üzleti megbeszélésekkel teltek, amit egyre nehezebben viselt.

„Anyagilag nem volt okunk panaszra, de a harmincas éveim végére rájöttem, hogy ha így folytatom, a gyerekek egy mérgező közegben nőnek fel, hiszen mindig azt látják, hogy anya stresszes, késésben van és fáradt” – meséli Szonja, miközben az ujjaira száradt agyagot próbálja lemosni langyos vízben. „A legkisebbik gyermekem elkezdte az óvodát és engem várt vissza a főnököm. Nem repestem az örömtől, de felvettem a munkát és kereken egy hétig bírtam.

Egy szerda délután kinéztem az ablakomon, éppen egy előadás anyagát raktam össze, amikor megláttam, hogy lehúzva felejtettem az autómon az ablakot. Leszaladtam, mert éppen esni készült, beültem, hogy gyújtást adjak és felhúzzam az ablakot. Akkor éreztem, határozott erővel, mintha valaki a fülembe súgta volna, hogy indulás haza! Így is tettem.

Másnap már be sem mentem dolgozni, tizennégy év után így szakítottam az alkalmazotti léttel és kezdtem önálló vállalkozásba”  – közben mosolyog, ahogy felidézi magában az emléket, mintha visszakapta volna a szabadságát.

Szonja és a férje fél évet töltött egy kerámia műhely kialakításával és a referencia anyagok elkészítésével. „Művészeti iskolába jártam, imádtam a kerámiakészítést, de akkor már húsz éve nem fogtam agyagot a kezembe. Kellett pár hét, hogy megtaláljam a stílusom, de a mai napig minden reggel úgy kelek fel, hogy új ötletek vannak a fejemben.”

Szonja számára az ügyfélszerzés kezdetben kimerült abban, hogy a rokonainak készített használati tárgyakat, majd jöttek az utcabeliek, és az ismerősök, iskolatársak szülei is megismerték a munkáit a Facebook fotókon keresztül.

Hamarosan megrendelések is érkeztek, ezután készült el a weboldala, de megtanulta használni az Instagramot, a Pinterestet, amelyek számára az ötletek kiapadhatatlan forrásai is egyben.

„Azt vettem észre, hogy hiába töltök napi nyolc órát a műhelyben, sosem fáradok el. Nem keresek kifogásokat, nem vagyok beteg és végre sokkal több türelmem van a gyermekeinkhez is. Szívesen segítenek a kemencébe be és kipakolni. Nekik is öröm a műhelyben üldögélni velem, rengeteget beszélgetünk, jókat nevetünk egy-egy bénán sikerült tárgyon” – avat be Szonja, majd hozzáteszi, sosem tudna már visszamenni a túlhajszolt korábbi életébe.

A munkamániától a kiegyensúlyozott anyaságig

Kinga általános iskolás korában megnyert szinte minden rajzversenyt. A középiskolát mégis úgy végezte el, hogy üzleti pályára készült. Az egyetemet kitűnővel zárta, egy nemzetközi banknál helyezkedett el, mint pénzügyi tanácsadó. „Igazi kis stréber voltam. Reggel én nyitottam az irodát, este én kapcsoltam le a lámpákat, még hétvégén is dolgoztam.

Azt hittem a boldogságom azon múlik, milyen gyorsan szaladok fel a munkahelyi ranglétrán. Középvezetőként mentem el szülni, a munka annyira beszippantott, hogy még a vajúdás idején is pénzügyi elemzéseket lapozgattam, hogy ne érezzem annyira a fájdalmat. A kisfiam születése után azonban valami megváltozott.

Rájöttem, hogy családos nő lettem, feleség, édesanya és szinte ugyanakkora hévvel vetettem bele magam a meleg családi fészek építésébe, mint ahogy addig a bank ügyeit intéztem. Közben ismét elkezdtem festeni, amíg a pici aludt én a vásznon vezettem le minden fáradságomat” – meséli Kinga és azt is elárulja, hogy a babaszobára is ő festette fel az első állatkákat.

„Annyira beleszerettem ebbe a dologba, hogy valóságos kis dzsungellé varázsoltam a puszta falakat. Alig múlt másfél éves a fiam, amikor úgy döntöttem, meghirdetem a képességeimet, hátha más is szeretne hasonlót vagy egyedi szobát a gyermekének. Magam sem hittem el, milyen gyorsan megkedvelték a munkámat a közösségi oldalakon és a blogomon, még külföldről is kaptam megrendelést.

Egy egész hetet tölthettünk el a családommal ingyen egy kis olasz városka hoteljében, ahol közben megfestettem az ebédlőt. Azóta is dolgozom, amennyire az időm engedi, holnap egy gyermekorvosi rendelőbe megyek festeni” – mondja Kinga, közben megmutatja a terveket, lesz cica, kutya, kiselefánt, olyan, mint a mesében.

Az utazó ékszerész

Krisztával egy kávézóban találkozunk, hatalmas bőrönd van nála. Azt mondta nem hagyhatta ki, hogy elhozza a kedvenc darabjait és persze az is lehet, hogy éppen itt ad el néhányat a csodás, saját készítésű ékszerei közül.

„Gyakran előfordul, hogy beülök valahová egy kávéra és megkérdezem a tulajdonost, mit szólna hozzá, ha kinyitnám a bőröndömet és közszemlére tenném a munkáimat. Még sosem kaptam elutasítást, de először persze szeretnék látni, mi van a bőröndben” – mondja nevetve Kriszta.

A szebbnél szebb gyöngy és ezüstözött fülbevalókon, nyakláncokon, bokaláncokon apró kis árcédulák csüngenek, az áruk alig több, mint itt egy csésze espresso.

„Leginkább éjszaka dolgozom. Inspirál a csend, akkor vagyok igazán alkotó kedvemben. Napközben egy óvodában vagyok dadus. Imádom a kicsiket, azonnal észreveszik és megdicsérik, ha egy új fülbevaló van rajtam. Tudják, hogy én készítem. Ez csak egyfajta hobbi, kereseti kiegészítés, közben új embereket ismerek meg, imádok beszélgetni velük” – majd elárulja, hogy az a bizonyos kereseti kiegészítés lehetővé teszi számára, hogy nyáron ellátogasson Európa nagyvárosaiba.

Persze oda is magával viszi a bőröndjét. Adott már el ékszereket a prágai Károly-hídon, Londonban a Big Ben lábánál, visszajár Párizsba, az Eiffel-torony mellett úgy viszik a csinos nyakláncait, mint a cukrot.

„Miközben kiterítem az árut, mindig van nálam alkatrész és ott helyben is elkészítek néhány darabot. Volt már olyan turista, aki maga válogatta össze, mit szeretne, aztán elment nézelődni, egy óra múlva pedig visszajött és boldogan kifizette a saját magának szánt ajándékot” – meséli mosolyogva.

“A koronavírus miatt azonban most nem utazgatok és a kávézók is zárva voltak, így felköltöztem az internetre. Írok egy blogot, ahol megmutatom, mivel foglalkozom, hogyan készülnek az ékszerek. Terveim szerint hamarosan workshopokat is tartok majd és ki tudja, hová fog még az a dolog fejlődni” – mondja nevetve és én közben már az új karkötőmben gyönyörködöm.