Önkorlátozó viselkedés – Emiatt bukik meg sok vállalkozás

Önkorlátozó hiedelmek

Ebben a cikkben az önkorlátozó attitűdökről szeretnék pár szót ejteni. Azokról az emberi tulajdonságokról, amelyek sokakat megakadályoznak abban, hogy valódi sikereket érjenek el a vállalkozásukban, hosszú távon.

Biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki életében legalább egyszer is belekezdett valamilyen üzleti tevékenysége, úgy fogott hozzá, hogy érezte, egy aranybányán csücsül. Hogy ez néhány hét, hónap vagy év múlva hogyan jut el arra a szintre, hogy már nem bízik magában, nem bízik a vállalkozása sikerében, annak sok módja van.

Ez egy ilyen világ?

Nagyon sokszor látom a munkám során, hogy 4-5 éve indított vállalkozások csak vergődnek, mert hiányzik valami. Sokan család, gyerekek, másik munkahely mellett fognak bele egy üzletbe a szebb jövő reményében.

Majd hangot adnak csalódottságuknak és a legrosszabb, amikor vigasztalásképpen azt hallják, hogy “nem való mindenkinek a vállalkozás“. Vagy “ne törődj vele, én is évek óta próbálkozom már és látod, még mindig nem tudok megélni belőle, ez egy ilyen világ“.

Ezek a hangok egyáltalán nem tesznek jót. Sőt, csak bebetonozzák az egyébként is negatív énképet. Majd megérkeznek az olyan segítőkész tanácsadók, akik azt harsogják: ez egy nagyszerű lehetőség, megmondom, hogy mit csinálj, hogyan csináld, és biztosan sikeres leszel.

És az illető hallgat is rájuk, megteszi, amit mondanak, úgy csinálja, ahogyan ők tanácsolják, kifizet egy zsák pénzt a tanácsaikért. Aztán rájön, hogy mégsem működik a dolog.

Ekkor még mélyebbre süllyed az önsajnálatban, kiábrándul és még inkább elbizonytalanodik saját magában, a munkájában, és abban, hogy egyáltalán érdemes-e ezt folytatni?

Stratégia nélkül nincs siker

Nagyon sok vállalkozás már az első évben eljut erre a kiábrándult szintre. Egyet szögezzünk le. Üzletet építeni és sikerre vinni egy saját ötletet nagyon nehéz. Ha ez könnyű lenne, akkor mindenki ezt csinálná. Egyedül nem is mindig sikerül, szükség van segítségre, támogatásra.

Ugyanakkor mindenki számára léteznek módszerek, amellyel sikerre viheti a vállalkozását. Rengeteg olyan lehetőséggel szembesültem a szakmám során, amikor szinte leesett az állam. Olyan marketing eszközöket és módszereket, grammra kiszámolt számítás alapján megírt tartalmakat készítettem, amelyeket nem egy nap alatt találtak ki.

Dolgoztam olyan online magazinnál, ahol szinte előre tudni lehetett, hogy egy 35 karakteres címnél mely szavak pontosan hány kattintást hoznak. Mert nagyon nem mindegy, hogy „elképesztően” vagy „döbbenetesen”. Ahogy az sem mindegy, hogy „és” vagy „s” kötőszót használunk. Az egyikre rákattintanak az olvasók, a másikra meg nem.

A megszerzett tapasztalataim alapján szeretnék segíteni azoknak, akik úgy érzik, hogy elakadtak, küszködnek, nem jutnak ötről a hatra, és szeretnék tisztán látni, hogy mi lehet ennek a hátterében.

Állj félre a saját utadból

Sokszor olyan önkorlátozó attitűdöket használunk, amelyeknek köszönhetően valóban nem tudunk célba érni. Nem azért, mert rossz a termék, vagy rossz a szolgáltatás, hiszen másoknak sikerül. Hanem azért, mert van bennünk egy láthatatlan gát, egy tudatalatti bilincs, ami miatt nem tudunk fölemelkedni.

Nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy a vállalkozók valamilyen személyes meggyőződésből nem képesek sikereket elérni. Ez lehet egy múltban történt esemény. Például a családban valaki más is vállalkozott és belebukott. Vagy közvetlenül nem ismert családtag, nagyszülő, dédszülők tevékenysége szépen hozott a konyhára, aztán mégis politikai, gazdasági vagy egyéb okok miatt meg kellett szüntetniük a vállalkozásukat.

Így azt adták örökül, hogy ne próbálkozz meg egyedül előrébb jutni, mert úgyis lesznek, akik megakadályoznak majd abban, hogy sikeres legyél.

Ezt az attitűdöt generációkon keresztül örökölhetjük. Sokszor azt sem tudjuk, hogy honnan ered. Meg kell tanulni észrevenni, hogy mi az, ami valóban a mi hibánkból nem sikerül, és mi az, amiről csak gondoljuk, hogy nem sikerülhet. Egyáltalán miért hisszük azt, hogy valami nem működhet?

Kereshetek-e többet, mint a szüleim/testvérem/párom?

Egy biztos, nem tudunk több pénzt keresni annál, amennyit megengedünk magunknak. Ha elérjük azt a szintet, amit reálisnak tartunk, legyen az bármilyen alacsony, máris elkezdünk kifogásokat keresni, hogy miért nem kereshetünk többet. Ám, ha tudatosan feltekerjük ezt az anyagi termosztátot, máris észre fogjuk venni, hogy újabb és újabb ötletek, lehetőségek tárulnak fel előttünk.

Ha már tudod, hogy az online jelenlét az egyik leghatásosabb eszköze annak, hogy szélesebb körben is megismerjék az emberek a márkádat, akkor jelentkezz hozzám ingyenes konzultációra. Segítek létrehozni azt az online kommunikációs stratégiát, amellyel egyedi és vonzó lehetsz.